A bennszülöttek már más kérdéseket vetnek fel. 1967-ben kaptak egyáltalán állampolgári és szavazó jogot azon a földön, melyen őseik már idestova 40 000 (értsd negyvenezer) éve éltek. Sokan, főleg Északon, turistalátványosságként élnek (táncok, ünnepek esti programként való előadása stb.), jópáran élnek az ajándéktárgy készítésből, mely szintén igen jól jövedelmező szakma. Nem egynek sikerült (nyugati értelemben vett) „valódi” karriert befutni, a hetvenes években már miniszterelnökük is volt.

Nagyon felkapottak, a világ számos múzeuma által kedveltek a bennszülött művészek munkái, ugyanis (ha pld. a Canberrai Nemzeti Múzeumban megnézzük) a több ezer éves ábrázolási technikával abszolút modern képek születnek, mondanivalójuk viszont nagyon is kézzelfogható, aktuális, bár igaz, hogy megértéséhez magunkba kell engedni a kifejezésvilágukat is. Érdekes adalék, hogy 2000-ben elhunyt egy nagy amerikai (USA) gyűjtő, egy bizonyos Mr. Mercz, aki kizárólag Ausztráliával foglalkozó, ausztrál művészek által készített műalkotásokat gyűjtött. Egyedülálló gyűjteménye állami összefogás miatt végül egy híján mind „hazajutott”, azaz az ausztrál múzeumokban található (ld. Mercz Collection). Igen különleges gyűjtemény, amit mindenképp látni kell!

Ausztrália egyik „szégyene” talán az, hogy a bennszülöttek helyzete, mindettől eltekintve, igen sanyarú (hasonlóképpen a „meghalni sok, élni túl kevés, hát igyuk el!” – segélyen tengődő észak-amerikai indiánokéhoz). A legeurópaibb ausztrál város, Adelaidetus ^{x} utcáin is szembetalálkozhatunk a parkokban alvó, fürdő, élő, sokszor ittas bennszülöttek csoportjaival, akik munkalehetőség és képzettség, állami segítség híján az utcára szorulnak.